A Balatonon jelentősen változtak a horgászatra vonatkozó szabályok,  ezért azoknak, akik ott szándékoznak horgászni, érdemes időben tájékozódniuk!


http://www.balatonihalgazdalkodas.hu/aktualitasok?news_id=230


Nem drágulnak a balatoni horgászjegyek


A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. sajtóközleményét valamint a 2012. évi balatoni területi engedélyek árait az alábbiakban adjuk közre:

" Nem változnak a balatoni horgászjegyek árai 2012-ben - erről döntött a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetése. Társaságunk a horgászok igényeit illetve a horgászati lehetőségeket figyelembe véve határozott úgy, hogy jövőre is az ideivel azonos árakon kínálja területi engedélyeit. Az általános felnőtt területi engedély ára, amellyel a Balaton egész területén, a Kis-Balatonon és a Nyugati-övcsatornán is lehet horgászni, továbbra is 60 ezer forintba kerül, míg a partközeli balatoni engedélyhez jövőre is 26 ezer forintért juthatnak hozzá a 18 és 65 év közötti felnőttek. Ehhez kapcsolódóan szintén változatlan áron kínáljuk napi, három napos, és tíz napos jegyeinket. Apróbb, néhány 100 forintos árváltozás ezzel együtt néhány jegytípusnál előfordulhat, hiszen az árakat igyekeztünk kerekíteni.

A jegytípusok között némi átrendeződésre is kell számítani. A változás a fiatal horgásztársadalmat érinti, hiszen őket két kategóriába soroltuk. A gyerekeknek mindeddig 16 éves korig egy típusú jegyet kínáltunk. Ezt az engedélytípust azonban a horgászjegyeket értékesítő árusok, és a szülők is drágának találták.  A probléma megoldására megalkottuk a valódi – árában is a gyerekekhez mért – gyerekjegyet, amit 14 éves korig válthatnak ki a fiatalok egy évre mindössze 1500 forintért. A másik fiataloknak kínált új jegytípusunk az ifjúsági jegy, amit a 14-18 éves korosztálynak találtunk ki. Ez a korosztály az éves, általános balatoni engedélyt 22 ezer forintért, míg a partközeli balatoni jegyet 10 ezer forintért vásárolhatja meg.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. továbbra is megtartja népszerű akciós jegyeit. A kedvezményes területi engedélyeket január  15-ig lehet igényelni körülbelül 10 százalékos kedvezménnyel. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tapasztalatai szerint idén az eddigieknél több horgász pecázott a Balatonon. Ennek megfelelően a társaság horgászjegy értékesítésből származó 2011-es bevételei is várhatóan emelkednek majd az elmúlt évihez képest – ez tette lehetővé, hogy a jegyek ára ne változzon. " 


A fenti cikkhez kapcsolódóan közreadjuk a 2012-es balatoni árakat:

Forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapja


Előadás


A Naprakész Non-profit Könyvelő és Szolgáltató Egyesület - a Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége szervezésében, - 2011. november 19-én a zalaegerszegi Erzsébet Fogadóban a tartotta meg a „Civil szervezetek számvitele-gazdálkodása” és „Az új civil törvény várható hatásai” című tájékoztató és figyelemfelhívó előadását.

Az rendezvényen mindössze 9( ! ) horgászegyesület képviseltette magát a 40-ből, annak ellenére, hogy a szervezést végző Horgászszövetség valamennyi tagegyesületet időben értesítette.

Az előadáson részt vett valamennyi egyesületi vezető nagyon hasznosnak és értékesnek tartotta az elhangzottakat, melyek ismeretében könnyebben eligazodhatnak a jelenlegi szabályozás és a várható törvényi változás által támasztott követelmények rendszerében is.

Az előadást jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárta melyen megvitatásra kerültek az aktuális problémák és a résztvevők tapasztalatai is.






Állomány felmérés a Zalán


2011. október 27-én csütörtökön a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer keretében, két ponton, Zalacsébnél és Kemendollárnál történt meg a Zala folyó halállományának felmérésre. A felmérést egy hordozható elektromos kishalász készülékkel, az Országos Limnólógia Intézet megbízásából Dr. Erős Tibor és két munkatársa hajtotta végre.

Ígéretük szerint a kiértékelt eredményekről a későbbiekben tájékoztatják szövetségünket.

Néhány kép a felmérésről:







Harcsarekorder a Gébárti-tavon


2011. szeptember 17-én 16 óra 45 perckor Szénási Magdolna, a Zalaegerszegi Horgász Egyesület tagja, a Gébárti camping területén egy 172 cm-es, 44 kg-os szürkeharcsát zsákmányolt. A halat pontyozó bottal, mely 50-es főzsinórból, 20-as fonott előkéből, 2-es horogból álló fenekező szerelékkel volt ellátva, bojlival akasztotta meg. 25 perces fárasztás után Simon Attila és Csondor Csaba horgásztársak segítségével sikerült partra húzni.

Bár a tóból került már ki ennél nagyobb harcsa is, a közelmúltban ez a legnagyobb, ismertté vált fogás.


A képeket Molnár Imre halőr készítette




Mura Kupa


Lezajlott „Mura Kupa” nemzetközi horgászverseny, mely a 2011-es évben Magyarországon került megrendezésre. A meghívásos versenyt, - melyen a „Mura összeköt bennünket” című megállapodást aláíró horvát, magyar és szlovén horgászegyesületek vehettek részt - a Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége védnöksége mellett a Szepetneki Horgász Egyesület rendezte meg 2011. szeptember 10-én reggel 7 órától a szepetneki horgásztavon.



A GALÉRIÁK oldalon további képek is láthatók a rendezvényről!


A verseny eredményei:

Szektor Össz.
Helyezés Csapat neve A B C H.szám
1. ©rd „KARAS„ Peklenica 2 1 4 7
2. ©rd „RIBICA„ Turčiąće 3 9 7 19
3. ©rd „STARA MURA „ Miklavec 11 8 1 20
4. ©rd „OSTRI®„ Novakovec 1 17 3 21
5. ©rd „MURA„ Mursko Srediąće 12 10 2 24
6. ©rd „ČIKOV„ Sveti Martin na Muri 9 7 9 25
7. Molnári HE 12 2 11 25
8. Ribiąka druľina Ljutomer 5 3 21 29
9. Ribiąka druľina Radgona 10 5 14 29
10. Kerka HE Kerkaszentkirály 15 4 11 30
11. Lovászi Bányász HE 7 16 10 33
12. ©rd „BJELKA" Domaąinec 6 14 13 33
13. ©rd „VERK" Kriľovec 4 13 21 38
14. Zveza ribiąkih druľin Pomurja 17 21 5 43
15. Szepetneki HE 16 21 6 43
16. ©rd „MURA„  Dekanovec 8 15 21 44
17. ©rd „ ©ARAN „ Podturen 17 6 21 44
18. Ribiąka druľina Lendava 12 12 21 45
19. Társult Önkorm. Bázakerettye 21 21 8 50
20. Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége 21 11 21 53
21. Letenyei Sport HE 21 21 21 53



Egyesületi vezetők megyei találkozója


2011. szeptember 3-án rendeztük meg a megyében működő, szövetségünkhöz tartozó horgászegyesületek vezetőinek a találkozóját, a Haladás HE pusztaszentlászlói taván.

Az évenként mindig más egyesület által fogadott rendezvény az idén érte el 20. évét. A találkozóhoz tartozó horgászversenyen ezúttal 22 egyesület képviselői vettek részt, 3 fős csapatokkal. A mérlegelés alapján a következő eredmények születtek:



Első helyezett: Zalatej Horgász Egyesület Zalaegerszeg




Második helyezett: Thúry Horgász Egyesület Nagykanizsa




Harmadik helyezett: Zalaegerszegi Horgász Egyesület Zalaegerszeg




A legszebb halat Szente László (Zalaegerszegi Horgász Egyesület) fogta




A találkozóról és a versenyről további fényképek a GALÉRIÁK oldalon találhatók



A teljes eredménylista:


Helyezés Csapat neve Fogott súly Kg
1. Zalatej HE Zalaegerszeg 8,74
2. Thúry HE Nagykanizsa 2,92
3. Zalaegerszegi HE 2,88
4. Murakeresztúri HE 2,70
5. Balatongyöröki HE 1,88
6. Zrínyi HE Nagykanizsa 1,84
7. Pókaszepetki HE 1,84
8. Zalaszentgróti HE 1,32
9. Lovászi Bányász HE 1,30
10. Baki HE 1,24
11. Vasutas HE Nagykanizsa 1,04
12. Belezna HE 1,00
13. Zalalövői Borostyán HE 0,90
14. Surdi Sport HE 0,88
15. Hullám HE Zalaegerszeg 0,74
16. Herman Ottó HE Nagykanizsa 0,66
17. Kőolaipari Dolgozók HE Nagykanizsa 0,66
18. Hunyadi HE Zalaegerszeg 0,54
19. Haladás HE 0,48
20. Aranyhal HE Letenye -
21. Társult Önkorm. HE Bázakerettye -




Harcsafogás Nagykanizsán


2011. július 23-án 22 órakor a Nagykanizsai Csónakázó tavon nem mindennapi harcsapéldány került horogra. A 40,5 kg-os, 178 cm hosszúságú halat  fél órás fárasztás után emelte ki Felső Lajos horgász. Az alábbi képekre kattintva nagyobb méretben is látható a hal és kifogója.



 




A 2011. július 16-án, Nagykanizsán megrendezett Megyei Halfogó Csapatbajnokság első 10 helyzettje a következő volt:


1.

Szúnyog HE Nagykanizsa

2.

Zalaegerszegi HE

3.

Nagykanizsai Izzó HE

4.

Molnári HE

5.

Zalaszentgróti HE

6.

Zrínyi HE Nagykanizsa

7.

Kőolajipari Dolg. HE Nagykanizsa

8.

Hunyadi HE Zalaegerszeg

9.

Vasutas HE Nagykanizsa

10.

Baki HE





Telepítés


A Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége 2011. november 18-án 200kg kétnyaras kecsegét telepített a Mura folyó letenyei szakaszán. Az alábbiakban néhány kép látható a telepítésről:





A Horgász Egyesületek Zala Megyei Szövetsége 2011. október 29-én compó telepítést hajtott végre a Nagykanizsai Csónakázó tavon, és a Zalaegerszegi Gébárti tározón.

200-200 kg vegyes korú, 15-30cm méretű compó került az említett horgászvizekbe.

Az előírt éves halgazdálkodási terveknek megfelelően, ezzel egy időben, mindkét tóba kihelyeztünk 1000-1000db egynyaras süllőt is.

A telepítés után nincsen elrendelt tilalom, a méretkorlátozás betartásával (compó 25 cm) a halak már foghatók.



Egy rövid videofelvétel a telepítésről itt megtekinthető



Egy hónappal előbb indul az őszi balatoni haltelepítés


Az aszályos időjárás miatt a halak raktározására szolgáló telelőkben vízhiány alakult ki, ezért a szokásosnál egy hónappal előbb, kedden kezdődött az őszi balatoni haltelepítés, amelynek során a következő hetekben 242 tonna pontyot enged a tóba a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.


2011. szeptember. 27. kedd | Szerző: MTI



Pontytelepítés Nagykanizsán


2011. szeptember 26-án pontytelepítést végeztünk a Nagykanizsai Csónakázó tavon. A tóba 16 mázsa méretes ponty került. A kíméleti idő lejárt  október elsején, a halak már foghatók. Terveink szerint az idén mégegy alkalommal, a fagyok beállta előtt kerül sor telepítésre.



2011. április 28-án csuka ivadékot telepítettünk a megye több vizébe.

Az alábbi képek a Gébárti-tóba történő telepítéskor készültek, ahova kb. 6000 db csukaivadék került.







Pontytelepítést végeztünk a Nagykanizsai Csónakázó Tavon és Zalaegerszegen, a Gébárti-tavon 2011. június 16-án .


Néhány kép a telepítésről



2011. március 29-én pontyot telepítettünk Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A Csónakázó-tóba 23 mázsa, a Gébárti-tóba 17 mázsa ponty került, a Zalába pedig 6 mázsa. A telepítés utáni tilalom április 2-án (szombaton) délben lejárt, a halak már foghatók.



Lezajlott az április másodikára meghirdetett horgász környezetvédelmi nap, vagyis vízpart takarítás a Gébárti-tónál.


Annak ellenére, hogy a program sok helyen ismertetésre került, a nem kevés létszámú zalaegerszegi horgászok köréből nagyon kevesen, nem egészen tizen érkeztek a megjelölt időre. Pedig bizonyára jóval többen hallottak az eseményről, hiszen az aznap délig tartó tilalomról is szinte mindenki tudott. Ettől függetlenül a szemétszedés megtörtént, így a déltől érkező többi horgászt tiszta vízpart várja. Abban már csak reménykedni lehet, hogy akik a takarításban nem vettek részt, legalább a tisztaság megóvásában tevőleges részt vállalnak, és nem fogad bennünket néhány nap múlva ismét a szétszórt csalis edények, etetőanyagos zacskók, sörösdobozok és egyéb szemét tömege...

Takarítás

A képre kattintva további fotók láthatók



2011. március 16-án 7, 5 mázsa balatoni dévérkeszeget telepítettünk a Nagykanizsai Csónakázó-tóba. A telepítés után nincsen külön tilalom (csak a ponty telepítés utáni), az egyéb rendelkezések betartásával a halak már foghatók.








2011. március 10-én

horgász -vizsga a szövetség irodájában.


Utána minden páros hét csütörtökön, előzetes egyeztetés után.
Jelentkezni a 92/ 313-396-os telefonon, vagy személyesen lehet.






2010. augusztus 28-án MIHÁLDON került megrendezésre a

Horgászvezetők Megyei Versenye


A meglehetősen rossz időjárás, egész napos szakadó eső ellenére a találkozó jó hangulatban, sikeresen zárult. A régóta, minden évben sorrakerülő versenyen, ami inkább talán találkozónak nevezhető, azok az egyesületi vezetők vesznek részt, akik év közben horgászás helyett jobbára az egyesületük ügyeit intézik. Ezen a találkozón, amit minden évben más-más vízen rendeznek meg, övék a főszerep, itt megmutathatják, a gyakorlati halfogáshoz mennyire értenek. Mindemellett itt lehetőség nyílik a többi egyesület vezetőivel, újabb vizekkel való ismerkedésre, tapasztalatok kicserélésére.


Fotógalériánkban a találkozó képei megtekinthetők.

A VIDEÓK menüpont alatt a találkozó felvétele látható.

   
További képek a FOTÓGALÉRIÁK menüpont alatt


2010. június 19-én rendeztük a megyében működő horgászegyesületek szokásos évi Halfogó Csapatversenyét. A találkozóra ezúttal Zalaszentgróton került sor. Sajnos a jelentkezési határidőket néhány egyesület még mindig nem veszi figyelembe, ez pedig nagyon megnehezíti az előkészítést, sőt előfordulhat, hogy emiatt akár le is maradnak néhányan a versenyről.


A 2010-es megyei verseny "dobogósai":
I. Szúnyog HE Nagykanizsa
II. Zalaszentgróti HE
III. Zalaegerszegi HE


   


A versenyről videó-összefoglalót is láthatnak, illetve fotó galériánkban több képet tekinthetnek meg.





Telepítések 2010-ben


Október 11-én Somogycsicsóról hozták a telepítésre szánt pontyokat a Gébárti-tóba, illetve a Nagykanizsai Csónakázó Tóba. A telepített mennyiség arányban állt az adott tavakra vonatkozó jegybevétel nagyságával, így Gébártra 18 mázsa, Nagykanizsára pedig (ahol nagyobb a területi-jegy ára és az eladott mennyiség is) 32 mázsa hal került.


   
Tavasszal majd találkozunk...
További képek a FOTÓGALÉRIÁK menüpont alatt


2010. október 18-án a Zala több szakaszára összesen 200 kg pisztrángot telepítettünk.




2010. október 25-én a Nagykanizsai Csónakázó Tóba és a Gébárti-tóba 1500 darab-1500 darab egynyaras (10-15 cm-es) előnevelt süllőt telepítettünk.

A telepítésről egy rövid videofelvétel itt megtekinthető.

Már csak nőniük kell...


2010. november 10-én a Gébárti-tóba 1000 kg balatoni dévérkeszeg került.


A telepítésről egy rövid videofelvétel itt megtekinthető.